Magunkról

Itt a link az almenüre

Mi a BKV Sport Centrum?

2012 év eleje komoly változásokat hozott a kajak-kenu szakosztály életében, az egyesület finanszírozásának átalakulása miatt.

Elérkezett az önállósodás ideje. Annak köszönhetően, hogy ez az átalakulás fokozatosan és a BKV Zrt. hathatós segítségével történt, mára már egy hosszú távú szerződés keretében, önállóan működünk.

A koncepciónk lényege, hogy a versenysport mellett markánsan megjelenjenek a szabadidős tevékenységek és megtaláljuk helyünket a kerület sportéletében. A kajak-kenu edzések és a túraevezés mellett új lehetőségekkel gazdagodtunk, ilyen pléldául a sárkányhajózás, az amatőr futóversenyeken való megmérettetés, valamint a csónakházunk előtt haladó kerékpárút adta lehetőségek kihasználása.

A vízitelep és az épületek folyamatosan szépülnek és megújulnak. Első lépcsőben a fűtés és meleg víz korszerűsítése történt meg, majd a nyílászárók cseréjével csökkentettük a rezsi költségeket.

Nem titkolt vágyunk, hogy a jövőben csónakházunk a nemzetközi és hazai vízi turizmus tekintetében táborhelyként szóba jöhessen.

Emellett hagyományos, évek óta jól működő rendezvényeinket folyamatosan bonyolítjuk (céges csapatépítések, vízitúra versenyek, kerületi sportrendezvények).

A BKV Zrt. dolgozóinak sportolási igényeit továbbra is szem előtt tartjuk.

Versenyzőink továbbra is a BKV Előre SC színeiben vesznek részt a hazai és nemzetközi versenyeken.

Szolgáltatásaink:

  • Kajak-Kenu csoportjainkba várjuk iskoláskorú gyerekek jelentkezését.
  • Női kenu szakágunk várja lányok jelentkezését.
  • Várjuk iskolák jelentkezését és részvételét sárkányhajós programjainkon.
  • Céges rendezvények, csapatépítő programok szervezése, lebonyolítása sárkányhajózással, és bográcsozással.
  • Ju-Jistu és földharc oktatása.

A BKV Előre SC Kajak–Kenu Szakosztályának Története

A BKVT tisztviselők sportegyesülete 1912 nyarán alakult.1923-ban névváltozás történt és BSZKRT Sport Egyesület néven működött tovább. 1925-öt írtak, amikor egy tavaszi napon lelkes sportbarátok, a Duna szerelmesei és az evezés kedvelői, Borbás János vezetésével elhatározták, hogy megalakítják az evezős szakosztályt. Eredetileg tíz taggal láttak munkához. Első bázisuk a BUR Duna-parti pályaudvar raktárépületében volt, de a Duna-meder eliszaposodása miatt hamarosan új otthont kellett keresniük. 1935-ben nagy anyagi erőfeszítések árán, Békásmegyeren, egy 1000 négyszögöles telken megkezdődtek annak a csónakháznak az építkezései, amely ma is otthont ad a kajak-kenusoknak. Maga a kajak-kenu szakosztály 1940-ben alakult, előtte az evezős szakosztály keretein belül működött. Különösen az úgynevezett lecsurgó túrák voltak népszerűek. Gelle Sándor, Kővári Károly, Blahó Kálmán és sok más BSZKRT dolgozó ekkor már azon fáradozott, hogy a vízi turisztika mellett a versenyzés is elinduljon. 1941-ben a kék-sárga trikósok már bajnokságon vettek részt. Kajak párosban Blahó Kálmán-Kovács Sándor, míg kajak négyesben a Blahó-Kovács-Róth-Hábl szerzett bajnoki címet. A szakosztály a második világháború után ismét virágzásnak indult ekkor már Előre Sport Egyesület néven. Ebben az időszakban Déri Emma, Kecskés Júlia, Blahó Kálmán, Varga Ferenc és a Mészáros testvérek meghatározóvá váltak a magyar kajak-kenu sportban. A szakosztály vezetését Csillag Pál, majd Tímár István látta el. Az 1948-as londoni olimpián Toldi János képviselte az Előrés színeket. Az 1952-ben Helsinkiben megrendezett olimpián Kecskés Júlia indulhatott, majd 1954-ben Maconban a Mészáros testvérek lettek világbajnokok. 1956-ban Mohácsi Ferenc bronzérmet nyert Melbourne-ben. 1964-ben Jantolecz Ilona kikerült a tokiói ötkarikás játékokra, de betegség miatt nem indulhatott. A mexikói olimpián Tatai Tibor személyében a C1 1000 m-es döntő után a BKV Előre versenyzője állhatott a dobogó legmagasabb fokára. Az olimpia után két évvel Koppenhágában ugyanezen a távon világbajnok lett. Az 1972-es a müncheni olimpia után hagyta abba a versenyzést. Ez az időszak a kajak-kenusok életében Molnár Lajos „Laja bácsi” tevékenységéhez köthető. 1974-ben átszervezték a szakosztályt, összeállt egy új csapat Vág Péter és Gavallér Csaba vezetése alatt. Tatai Tibor keze alól került ki Novák Ferenc és Mázás Gábor, akik világbajnokságot nyertek. Novák Ferenc az Előre neveltje más egyesületi színekben olimpiai bajnok lett. Itt kell megemlíteni Pétervári Pált, aki hosszú távon többszörös világbajnok. Kajner Gyula a „villámkezű”, aki nem csak világbajnokságot nyert, hanem maradt a sportágnál hajóépítő lett. A fiatalabb generáció is letette a névjegyét, Kronecker Gábor ifi európa- és világbajnok lett. Tóth Márton és Vasbányai Henrik, akik Varga Zsolt tanítványai, sok szép győzelmet arattak kék-sárga színekben. A 2000-es évek Tatai Tibor vezetéséhez köthetők, nyugdíjba vonulása óta Kluka József vezeti a szakosztályt. A kezdetektől napjainkig nagy átalakuláson ment keresztül a BKV-s kajak-kenus csapat. Jelenleg a minden korosztályt felölelő versenyzők mellett nagy létszámú masters és sárkányhajó szakág készül a versenyekre. Telepünk otthont ad még a BKV dolgozókból verbuválódott túraevezősöknek is. 2012. augusztus 1-től a csónakház üzemeltetését a BKV Kajak-Kenu Alapítvány vette át. Az Alapítvány elnöke Dr. Szűcs Tamás. A terjedelem miatt nem tudtunk megemlékezni azokról, akik a szorgalmukkal és kitartásukkal ösztökélték a legjobbakat mintegy hozzájárulva a sikerekhez.
Hajrá BKV!

A Kajak-Kenu Alapítványról

Az alapítványt 1991-benn hozta létre a BKV Előre Sc. Az alapítvány elsődleges célja a Kajak-Kenu Szakosztályban folyó nevelő, oktató munka támogatása. Az elmúlt években az alapítvány elsősorban eszközök vásárlásával támogatta a szakosztályt, valamint ösztöndíjakat folyósított a legtehetségesebb versenyzőknek. 2011-ig Fischer Tibor volt az alapítvány képviselője. 2011-től dr. Szűcs Tamás vezeti az alapítványt. Mindketten a BKV Előre Sc. versenyzői voltak és jelenleg a masters sportolók közt aktívak.

2012. tavasza az alapítvány számára is nagy változást hozott, amikor a BKV Zrt. bejelentette, hogy a továbbiakban nem tudja az addigi mértékben támogatni a BKV Előre Sc-t. Áprilistól megkezdődtek a tárgyalások az Alapítvány, a BKV Előre és a BKV Zrt. között a Vízitelep működtetésének átadásáról. Ennek eredményeképpen júliusban megszületett egy háromoldalú szerződés, amely alapján a BKV Zrt. átadta az ingatlan üzemeltetését az Alapítványnak, a BKV Előre pedig az ingóságok használatát engedte át annak érdekében, hogy a Kajak-Kenu Szakosztály fennmaradjon. Ennek megfelelően jelenleg az alapítvány biztosítja a szakosztály működésének feltételeit.

A túraevezős szakosztály

 A túraevezős szakosztály a BKV Előre SC szabadidős sport keretein belül önállóan működött a kajak-kenu szakosztály mellett  az Előrés csónakházban. A szabadidő hasznos eltöltésének egyik formája a napi rövidebb párórás evezés, vagy a hétvégi illetve több napos hosszútávú túraevezés, akár távolabbi vizeken is. A túraevezés meghatározó, jól működő szakosztálya volt az Előre SC-nek. A BKV dolgozók részére pedig lehetőség nyílt az aktív pihenésre, evezésre. 2012-ben a szakosztály életében változás történt, az ismert okok miatt a BKV Előrés támogatás megszűnt, viszont megmaradt a hajópark, a hajógarázs és a faház öltöző. A Kajak-Kenu Alapítvány vezetőinek és edzőinek köszönhetően a túraevezős szakosztály továbbra is önállóan tud működni és tagjai április 1. és október 15. között evezhetnek.

A túrások eddigi és reméljük jövőbeli kiemelt túrái a napi evezések mellett:

  • Budapest- Százhalombatta
  • Vogalonga
  • Mosoni-Duna túra
  • Nemzetközi Dunatúra
  • Szigetközi csillagtúrák
  •  Lombhullató túra

Fejérvári Gábor szak.o.vez.

 

Eredmények

  • 2012-ben szakosztályunk az országos bajnoki pontversenyben a közel 70 egyesület közül a 7. helyen végzett.